Felhasználónév:  
 
Jelszó:  
    
Regisztráció
Kiállításra készülve - Egy gyakorlott felvezető tapasztalatai

 

 

 

 

Kiállításra készülve 



 

Az Amstaff iránti szeretetem 2000 körül kezdődött, akkor ismeretem meg Mirit (Miriamstaff Kennel) és a kutyáit.

Az első kiállításom 2007-ben volt, akkor nézőként vettem részt a szilvásváradi CACIB-on. Ott láttam először hogyan vezetnek fel kutyákat. Elvarázsolt a kiállítások atmoszférája. Láttam több nekem tetsző kutyát és felvezetőiket a kiállításokon szerepelni. Ekkor döntöttem el, hogy én is részese szeretnék lenni ennek a számomra még ismeretlen világnak.

A mindennapom részévé vált az Ariel-el való gyakorlás. Az első szerepléseim junior handling-ben történtek, ami jó volt alapnak. Itt jobban megismertem a ringben való bemutatást és felvezetést.

Ariel első almában született életem kutyája Freddy - Miriamstaff Murcielago Rojo - és lehetőséget kaptam, hogy már a legelején felkészíthettem a kiállításra. Itt már pár hetes korban el tudtam kezdeni a kiképzést. Eközben szoros kapcsolat szövődött köztünk.

 


  

 

Akkor pár szót a ringdresszúráról az én szemszögemből:

A kutya felkészítése következetes, rendszeres foglalkozást igényel. A kiállításon nagyon sok függ a kutya viselkedésétől, ami nagyban azon múlik, mit tanítottál meg neki. A kutyának a bírálat perceiben a legjobb formáját kell mutatnia. A felvezető és kutya között harmonikus kapcsolatnak kell lennie. Ne kapkodjon, figyelje a kutyát és a bírálat folyamatát.

A küllembíró a fajtastandard alapján elbírálja a kutyát, ellenőrzi a fogazatot, kanoknál a heréket. Ez idő alatt a kutya mozdulatlanul és nyugodtan viselkedik.

 

 

 

A kutya beállítása:

A mellső,- és a hátsó lábak párhuzamosak. A hátnak egyenesnek kell lennie, kifejező hátsó szögek. A nyak kihúzva és lebernyegmentes legyen. Ha süt a nap lehetőleg a kutya ne szemben álljon vele.

A mellső lábak olyan távolságra álljanak egymástól, hogy a mellkas könnyedén elférjen, eközben a lábaknak egyenesnek kell lenniük. Mutatnia kell a kutyának a fajtára jellemző temperamentumot is. Nagyon fontos, hogy a kutya a ringben ne legyen indiszponált, félős és ne legyen agresszív. Ez általában rányomja a bélyeget a bírálatra.

 

 

 

Amikor a kutya mozgásáról formál véleményt a bíró, fontos, hogy úgy mozogjon pórázon, hogy forduláskor se törjön meg a mozgás üteme. Mindvégig szoros kontaktusban legyen a felvezetővel. Az örömmel és természetesen mozgó kutya is már fél siker. Mozgatásban  minél hosszabbakat lépjen.

 

 

 

Fontos, hogy kutya szőrzetét is kiállítási kondícióba kell készíteni. Mivel rövid szőrű kutyáról van szó, ezért kiállítás előtt lefürdetjük. A legjobb, ha magas fényű sampont használunk. Sokan a felvezetés előtt speciális kozmetikai szereket használnak jobb eredmény érdekében.

A felvezetés akkor lesz sikeres, ha magunkból és az általunk felvezetett kutyából a maximumot hozzuk ki az eredménytől függetlenül.

 

 

 

 

Zámbó Zsanett (Miriamstaff Kennel)  


 

 

 


 


 


 

 

 

 



 
Copyright: © 2010. Amerikai Staffordshire Terrier Kedvelők Baráti Köre; AMSTAFF FRIENDS - HUNGARY. Forum: hunamstaff.cyberserver.hu